Transzvesztita lesz egy kisfiú a körömlakktól?
Jenna Lyons a J.
Kiállítás nyílt a párizsi Grand Palais-ban "Játékokról és emberekről" címmel. A kiállított játékok nem elsősorban vagy nem pusztán a gyerekek örömére szolgálnak, hanem arra, hogy bemutassák, mi a szerepe a játékoknak az emberek életében.
Képzelje el most azt a helyzetet, hogy pont egyszerre ér egy ajtóhoz valaki mással! Mindketten befelé igyekeznek, a helyzet megoldást kíván: ki lépjen be elsőként? Hogyan döntik el ezt a kérdést? Kiegészítésül még azt is tegyük hozzá, hogy a másik személy nem azonos nemű önnel. Ugye milyen egyértelmű lett rögtön a “helyes” megoldás?
Bár hagyományosan inkább a nők szerepeit ünnepeljük társadalmi szinten, ma már a másik oldal is megkapja a kitüntető figyelmet, például a november 19-i nemzetközi férfinapon. Ennek apropóján tekintettük át, napjaink férfija hogyan kezeli hagyományos szerepének eltűnését, illetve milyen kihívásoknak és elvárásoknak kell megfelelnie.
Egy brit online kutatás arra keresett választ, hogy mikor használják kifogásként a nők, hogy a gyengébbik nemhez tartoznak.
Endrei Judit, a Kor-Határtalanul nevű program vezetője immár harmadszor rendez konferenciát, amelyek minden alkalommal más témát emelnek ki. A mostani tárgya a nők és a férfiak egyenjogúsága, foglalkoztatottsága volt, amelyhez különböző megközelítésből szólt hozzá kutató, dietetikus, szakpszichológus, közgazdász.